Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Lássuk be, nem életszerű, de Orbán Viktor nem érti

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szerintem egyáltalán nem túlzás azt írnom, hogy megrökönyödtem, amikor a Fidesz Lillafüreden tartott, szigorúan zártkörű frakcióüléséről szóló cikket elolvastam. Azóta már Havasi Bertalan sietett elmagyarázni, hogy az nem is úgy volt, el sem hangzott semmi abból, ami elhangzott. De azért az mennyire durva már, hogy az állampártban akkora a rettegés, hogy a képviselők mobiltelefonjait elveszik, széfbe zárják mielőtt beülnének meghallgatni a vezetői mantrát. Ez már önmagában megérne egy kisebbfajta misét, de még véletlenül sem engedem meg magamnak a luxust, hogy ezen csámcsogjak.

Bármennyire is elvették azokat a telefonokat, a hírek kiszivárogtak. Mivel Havasi Bertalan neurotikusan hisztériázva, olcsó provokációt emlegetve, letagadta az egészet, méginkább fontosnak érzem felsorolni, hogy konkrétan mi is a szivárgás tárgya. Röviden az, hogy Orbán Viktor nem érti, de meg van róla győződve.

Meg van róla győződve, hogy külső erők gerjesztik a pedagógusok elégedetlenségét, mert:

„Lássuk be, nem életszerű, hogy egy szép reggel Miskolcon Pilz Olivér felkel, rájön, hogy rendkívül elégedetlen és elkezd levelet írni, tiltakozni”.

Erről meg van győződve, ellenben nem érti a szombatra tervezett demonstrációt, mert szerinte nem volt olyan konkrét ok, ami kiválthatta volna azt. Annál is inkább, hogy a tanárok bérei jelentősen nőttek, a 2011-es 180 ezer forintról 280-320 ezer forintra. Szerinte.

Orbán Viktor hiszi és vallja, hogy a kormány nem követett el konkrét, aktuális hibát, ami indokolná a feszültséget. Nem, a kormány nem tévedett, ezért – ha már nem omlott rá a Palotaszálló mennyezete – egyúttal feloldozta az általa menesztett Czunyinét mindenfajta felelősség alól: azt mondta, „nem is nevezné leváltásnak” a leváltását. És tényleg, ha jobban belegondolok, én sem nevezném annak. Egy cinikus mozdulatnak érzem azon a mindent elbíró, politikai lavírozgatás alakú sakktáblán.

Ha nem tudnám, hogy Balog Zoltán emberminiszter sem érti, miért lesz tüntetés, és ha nem hallottam volna, hogy Lázár János milyen arrogánsan üzente meg, hogy teljesen felesleges szombaton pattogni, úgysem lesz béremelés, akkor is nyílna a bicska a zsebemben. Elmagyaráztam már, de a gyengén értők, a magukat szándékosan hülyének tettető Orbán Viktorok, Balog Zoltánok és Lázár Jánosok kedvéért nem sajnálok egyetlen szót sem és inkább újra leírom más formában.

Őszintén szólva egyetértek a miniszterelnök úrral. Semennyire nem életszerű, hogy miközben az egészségügyből csak az nem menekült még el, aki képtelen volt bevállalni ezt a kockázat, miközben tényekkel, számokkal bizonyíthatóan évről-évre egyre többet vonnak el az oktatásból, – rejtélyes oknál fogva – tanulatlan szakmunkások híztak pár röpke év alatt olyan szinten milliárdossá, hogy már ők sem tudják, mennyi az annyi. Nem, egyáltalán nem életszerű, hogy a nemzet első számú munkanélkülijének Isten tudja hányadik lakása a Szépművészeti Múzeum festményeivel van kitapétázva. És végképp és rohadtul nem életszerű, hogy egy kormány többet fektet kisvasutba és utánpótlás-nevelésbe, mint az oktatási és az egészségügyi rendszerbe együttvéve sem.

Ezzel szemben működő demokráciákban teljesen életszerű, hogy társadalmi csoportok felemelhetik és fel is emelik a szavukat akkor, amikor a saját ágazatukban olyan rendszerszintű problémákat tapasztalnak, amelyeket Pilz Olivér és pedagógustársai pár éve tapasztalnak. Anélkül ráadásul, hogy attól kellene rettegniük, emiatt retorzió éri őket, és a miniszterelnök majd egy zártajtós frakcióülésen személyeskedve rajtuk ironizál.

Nyilván a lillafüredi palotából szemlélve az az életszerű, hogy Pilz Olivér és pedagógustársai – kréta hiányában, betört ablak és kikapcsolt áram mellett, gyalázatos tankönyvekből, megemelt óraszámmal tanítva, a Klik észbontóan haszontalan adminisztrációs pluszterheibe belefáradva – minden reggel felkelnek és ugrándozva örülnek annak, hogy ebben az országban élhetnek.

Az meg se nem életszerű, se nem elfogadható, hogy egy ország miniszterelnöke annak különböző beosztottai azt hiszik, egy fizetésemeléssel le van tudva minden. Közben meg arról nem beszélnek, hogy Pilz Olivérék legelőször a kormánynak címezték nyílt levelüket, amit a kormány a miniszterelnökkel együtt magasról leszart. Mint ahogy a szakszervezetek 25 pontba foglalt sérelmeit is nemlétezőnek tekintik, vagy Lázár János szája íze szerint magyarázzák félre. Ha Orbán Viktor megkapta azt a dokumentumot, akkor az a minimum, hogy nem áll ki értetlenkedni: ugyanbiza mégis miért tüntetnek szombaton a pedagógusok.

Mindent elmond az ország miniszterelnökéről, hogy azt hiszi: pénzzel bárki megvehető, leültethető. Aki meg nem, abban külső erők táplálják az elégedetlenséget. Külső erők márpedig nincsenek, miniszterelnök úr! Arról pedig, hogy a Klik mennyi pénzt emésztett fel fölöslegesen, hogy a gyerekektől mennyit vettek el, hogy miként ült le a kormány saját magával egyeztetni, tele volt a média az elmúlt napokban, nem kell a szöveg.

Ha Orbán Viktor és kormánya azt hiszi, hogy egy kis odavetett koncért a lábnyomaikat is meg fogják csókolni a pedagógusok, akkor lehet tovább értetlenkedni. Amennyiben őszinte és komoly ez az értetlenkedés, azt bíztató jelnek tekintem arra nézve, hogy egyáltalán nem érzékelik a felszín alatt feszülő elkeseredettséget, ami eme ábra szerint valószínűleg a felszínre is kitüremkedik.

Aki saját felelősségét még hazai pályán sem képes elismerni, az vagy zavart vagy cinikus gazember. Hogy ez éppen az ország miniszterelnöke, – lássuk be – egyáltalán nem életszerű. Gyurcsány legalább a sajátjai előtt mert őszintén beszélni, Orbán még a mobiltelefont is elvetette tőlük.