Pár napja írtunk egy közepes érdeklődésre számot tartó cikket, amelyben a kormány aggasztó hozzállására figyelmeztettünk a magyar igazságszolgáltatás utolsó, talán még működő intézményei, a függetlennek gondolt bíróságok ellen intézett elképesztő közéleti támadások kontextusában. Arra utaltunk, hogy amennyiben a politika valóban komolyan gondolja, hogy joga van elszámoltatni a bíróságokat és netán visszamenőleges hatályú törvények elfogadásától sem riad vissza a neki tetsző ítéletek kierőszakolása érdekében, akkor nem kicsit vagyunk szarban.
Ugyancsak pár napja írtunk egy valamivel nagyobb érdeklődésre számot tartó cikket arról, hogy egy világhírű magyar művész egyebek mellett arra hivatkozva döntött a Magyarországról való kivándorlás mellett, hogy érvényes bírósági ítélettel a kezében, éveken át nem tudott érvényt szerezni igazának.
Ezekhez és ahhoz képest, hogy 3 (azaz három) évbe tellett, amíg a Századvég-tanulmányokat sikerült kiperelni a Miniszterelnökségtől – mérsékelt meglepődéssel próbáljuk értelmezni azt a hírt, amely szerint egy minisztérium, létező jogerős bírósági ítélet dacára sem hajlandó nyilvánosságra hozni azokat az adatokat, amelyeket egy ellenzéki politikus törvényes úton kiperelt az intézménytől.
Hajdu Nóra (Együtt) másodfokon nyerte meg a Külgazdasági és Külügyminisztériummal szemben indított pert, amelynek célja az volt, hogy nyilvánosságra kerüljenek a nagykövetek, külgazdasági attasék és kereskedőházak vezetőinek szakmai életrajzai.
Nem, mintha eme életrajzi adatok hiányában nem tudnánk aludni, vagy olcsóbb, vagy drágább lenne a kenyér, de értjük vajon mi folyik itt? Nem a telefonszámukat, lakcímüket, cipőméretüket, táplálkozási szokásaikat vagy kedvenc szexuális pózaikat akarja nyilvánosságra hozni a politikus, hanem az érdekelte – és érdekelheti jogosan ennek az országnak a gondolkodó felét -, hogy a közfeladat ellátásával megbízott szereplő milyen szakmai tudás, végzettség birtokában kerülhetett a diplomáciai posztra. Nem minősül közérdekből nyilvános adatnak, hogy egy nagykövet a Lomonoszov Egyetemen végzett-e, vagy az ELTE-n? Hogy beszél egyáltalán idegen nyelv(ek)et, vagy csak nyelvtudása van neki?
Nem. Szijjártó és holdudvara nem adja ki az adatokat, ehelyett felülvizsgálatot kért a Kúriától és azt, hogy addig függesszék fel a másodfokú ítélet végrehajtását. Mert – és itt valami egészen elképesztő érvelés következik – az adatvédelmi hatóság és az Alkotmánybíróság szerint sem kötelezhetők „új adat előállítására”, vagyis arra, hogy több száz dokumentumból kihúzzák a személyes adatokat.
Mondjuk a legutóbbi gondolat (bármit is jelentsen ez futsalos szaknyelven, mert a jogállam nyelvén én nem tudom értelmezni) cinikus pofátlanságán túl tény, hogy úriemberek között nem szokás megkérdezni, hogy jártál-e iskolába, öcsém. Márpedig az ellenzéki politikus és egy pár kíváncsi természetű, a köz dolgai iránt érdeklődő polgár mindössze ennyit szeretne tudni és joga is lenne hozzá: tényleg igaz, hogy a külügyben zsé kategóriás szakemberekre, tehetséges teremfocistákra és lojálisan üresfejű cimborákra cserélték le a Szijjártó-éra óta a nemzetközi szinten komolyan vehető diplomatákat?
A magyar kormány válasza erre az, hogy a hatalom bármikor megtagadhatja a jogerős bírósági ítélet végrehajtását, ezért aztán a jogai érvényesítéséért aggódó magyar állampolgár meg pláne bekaphatja. Más szavakkal: azok a bírósági ítéletek, amelyek nem tetszenek, azokat egyszerűen nem hajtják végre. Arról már inkább nem is beszélek, hogy az adófizetők pénzén eltartott hivatalnokok adatait már megint nem adják ki az adófizetőknek.
Az viszont egészen elképesztő, hogy olyan dokumentumok, amelyek konszolidált demokráciákban magától éretődően állnak a köz rendelkezésére, azokat Magyarországon vagy rengeteg pénz árán, vagy hosszú évek pereskedése nyomán lehet megszerezni. Ha egyáltalán. A jelen esetet különösképpen nem értem: ha ezt a kormányt kizárólag nagy formátumú, szakmailag-erkölcsileg feddhetetlen emberek alkotják, mivégre ez a nagy titkolózás, Petike drága? Egy önéletrajznak – természeténél fogva – nem az a rendeltetése, hogy személyes adatokat tartalmazzon? Remélem, hogy a telefonszámon és a lakcímen kívül tartalmaznak egyéb információkat is ezek a szakmai dokumentumok. Vagy nem? Egyáltalán léteznek ezek, vagy most fogjátok megírni őket? Még az is lehet, hogy a szakértelem kimondottan kizáró ok egy külügyminisztériumi-diplomáciai állás betöltésénél?
Nekem az az érzésem, hogy a fejétől bűzlik ez a hal is, leginkább a te okos, szemüveggel alátámasztott intellektuális fejedtől és a hozzá tartozó ábrázattól. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha semmi titkolnivaló nem lenne ezeken a szakmailag kifogástalan önéletrajzokon, nem kellene perelni értük. De elnézve futsalos teljesítményedet a magyar diplomácia élén, nem hiszem, hogy maradéktalan követelmény lenne a külügy minisztériumának nevezett sóhivatalban a bármihez is értés.
Pállfy István dublini nagykövetté való kinevezése – hogy csak egyetlen témába vágó példával éljek – bőven meggyőzött a Fidesz-KDNP rezsim (a külügyre különös tekintettel) kontraszelekcióra épülő személyzeti politikájának mibenlétéről. Jobb helyeken nagykövetek olyan emberekből lesznek, akiknek súlyuk, tekintélyük, befolyásuk, az országhatárokon túlmutató ismertségük van. Jobb helyeken nagykövetek általában karrierdiplomatákból lesznek, és nem a miniszterelnök haverjaiból, rokonaiból, a holdudvarát képező, csillapíthatatlan étvágyú feltörekvő senkikből. Jobb helyeken nagykövetet a diplomáciában jártas, külföldi tapasztalatokkal rendelkező szakemberekből csinálnak, és semmiképpen nem elegendő feltétel ehhez a kitartó seggnyalás.
Na jó, azért legyünk realisták: mégis mi várható el egy olyan kormánypárttól, amelynek soraiból egy kétes intellektusú Németh Szilárd megüzenheti a bíróságnak, hogy neki márpedig szuverén joga (lesz) elszámoltatni; ahol az állam egyik legfontosabb hivatalának vezetője az a Tállai András lehet, akinek fogalma sincs az általa igazgatott intézmény folyamatban lévő ügyeiről, vagy ahol a külügyminiszter maga sportmenedzser szakon végzett?
Semmi nem várható el nyilván, én mégis azt mondom, Petike, hogy ki kellene adni azokat az életrajzokat, és be kellene fejezni a hisztériát. A tiedből a Quaestor-ügyet a büdös életben nem lehet kitörölni, de hátha akad még legény a gáton, aki mégis valamennyire vállalható. Vagy legrosszabb esetben példát statuálsz a fiataloknak, hogy lám-lám, nyolc általánossal is lehet valakiből kultúrattasé a Kanári-szigeteken. Sajnos a helyzet egyáltalán nem ad okot a derűre, ezért inkább komolyra fordítom az elkeserítőt.
Tudom, hogy Harrach méretes suttyóságát és öntudatlan pofátlanságát alapul véve ez van, rátok nem vonatkozik a törvény, de én a helyedben ezúttal nem nehezíteném meg a jogerős ítélet végrehajtását és nem szórakoznék azokkal a bírákkal, – akiknek tőled eltérően – szakmai hitelük és vállalható arcuk is van. És akik reményeim szerint akkor is tisztességgel teszik majd a dolgukat, amikor utánatok már a romokat takarítja el ez az ország. Te is túltoltad már rengetegszer azt a biciklit, le kéne szállni róla. Az igazságszolgáltatásról meg főleg. Legalább arról a részéről, amit még nem sikerült leigázni. Mert arra már gondolni sem merek, hogy holnap reggel bekéreted a bíróságot.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.