December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VIBRÁTOR


Az élet Czunyiné után

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Távozik posztjáról Czunyiné Bertalan Judit – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Na és akkor mi van? – kérdem én és az a gyanúm, nem vagyok egyedül a kérdésemmel. Távozik, hát távozik. Jön helyette Palkovics László, aki nem Czunyiné ugyan, de lényegében tök mindegy is.

Távozott régebben Hoffmann Rózsa is, de mintha semmi nem történt volna. Nem is történt. Most sem fog. Nem Czunyinén múlott. Neki annyi mozgástere lehetett, mint nekem. Illetve annyi sem, mert én legalább a véleményemet elmondhatom őszintén, ő pedig nem tehetett ilyet. Már persze, ha egyáltalán volt véleménye. Mert a (kontra)szelekció már csak így működik. Hiába jó pártkatona valaki, ha nem jó szakember, de hiába is jó szakember, ha nincs beleszólása semmibe.

Mert a közoktatást (képtelen vagyok a „köznevelés” kifejezéssel megbarátkozni) nem az ország érdekei mozgatják, ahogy semmi mást sem. Nem szakemberek által összállított, kipróbált, bevizsgált, megvitatott, javított és újra javított rendszert épít fel a kormány, ami majd meghozza a maga gyümölcsét és amely rendszerben a társadalmat alapjaiban érintő kérdés – a közoktatás – központi fontosságú.

Francot. Üzleti modellt állított fel. Az oktatás egyrészt fejőstehén, ahonnan korlátlanul lehet kiszippantani a közpénzt, másrészt a NER-nek az a része, ahol jó álompolgárokat faragnak a bekerülő fiatalokból. Olyanokat, akik keveset értenek, semennyit sem kérdeznek és elégedettek lesznek életük végéig a közmunkával, vagy valamelyik összeszerelőüzem szalagja mellett a nekik fenntartott fél négyzetméternyi területtel.

A kormány meglehetősen biztos volt abban (nem ok nélkül), hogy nem lesz ebből baj. A pedagógusok nem lázadó-típusok. A szülők sem. Morognak kicsit, tüntikéznek, hazamennek. Simán darabolható, egymással szembeállítható massza. Az pedig nem robban.

Kapnak valami kis látszatintézkedést, minden pedagógus egy doboz krétát, két kávét, buszbérletet, kerekasztalt. Valamit, ami nem kerül sokba, de mégis úgy néz ki, mintha. Pedig nem.

A rendszerben most zavar keletkezett, mert amit nem tettek meg a pedagógusok már az elején (és ami véleményem szerint megbocsáthatatlan), azt most mintha megtennék. Összefognak. Nem mindenki persze, mert félnek. Nem forradalmárok ők, hanem tanárok. És emberek. Mindenfélék, mint mi, többiek. Okosak, buták, bátrak és gyávák.

Hogy a mostani elégedetlenség meddig tart és milyen eredményre vezet, az nem tudható. De mindenesetre rosszkor jött a kormánynak. Most mintha a menekültválság előtti kapkodást látnánk újra, a fejetlenséget, hibát-hibára halmozó tanácstalanságot. A kemény munkával felfújt vízfej repedezni látszik, miközben más ágazatokban is tornyosulnak a bajok.

A több-kevesebb sikerrel járó terelés a földeladások kapcsán, a túl sok kínos kérdést felvető kormánypárti politikusok háttérbe tuszkolása egy jól (vagy valahogy) működő, de működő rendszer látszatát keltette. Azonban az ágazati reformok helyett bevezetett központosítás lassan megérlelte gyümölcsét, amely gyümölcs azon nyomban rothadásnak is indult. Így történhetett az, hogy szinte egyszerre lett teli a hócipője az oktatásban, az egészségügyben, a teljes szociális szférában és a közlekedésben dolgozóknak.

Hiába ír minden nap valami egészen aljas cikket néhány elkötelezett fideszes a létező összes kormánylapba, hiába „rántja le a leplet” naponta a kormánymédia az elégedetlenséget sunyi módon szító háttérhatalmakról, bukott baloldalról, Soros Györgyről, ez már régen kevés.

Nem azért háborognak a pedagógusok, szülők, diákok, nővérek, orvosok, szociális munkások, közlekedési dolgozók, mert a politika beszivárgott a soraikba és balkanyart vett. Azért háborognak, mert belülről látják, hogy rossz a rendszer.

A politika pedig nem szivárgott be, mert az mindig is ott volt. A politika mindenhol ott van. A boltok ajtajára vasárnap kiakasztott „Zárva” táblán is, a kórházak folyosóin és a tantermekben. A politika ott van a templomokban és a buszok volánjánál. Abnormális módon és mértékben szivárgott be mindenhová, ahol pedig semmi keresnivalója nem lenne. A Fidesz vitte, tömte, gyűrte be mindenhová és most a Fidesz sopánkodik, hogy ott van. Ja. Ott van, ti tettétek oda.

A kormány nehezen kezelhető helyzetbe navigálta önmagát. Addig zsonglőrködött, ameddig az összes tojás a homlokán landolt és most igyekeznek úgy tenni, mintha direkt arcpakolásnak szánták volna a balul járt tojadékot.

Közben – gondolom – megy az agyalás, mit lehetne lépni. Olyasmit, ami a meglévő rendszeren ugyan nem változtat, de lecsillapítja a kedélyeket. Ennek egyik eleme Czunyiné leváltása. Amely leváltás annyiban más, mint Hoffman Rózsa leváltása volt, hogy Palkovics László nem hasonlít annyira Hoffmann Rózsára, mint amennyire Czunyiné meg igen.

Aztán jön a kerekasztal, a szokásos maszatolással, szalámizással, majd a résztvevők körének szűkítésével, látszat-tárgyalásokkal és végül az egész tárgyalás széles ívben történő levizelésével. Mint mindig, minden területen.

Most annyi a különbség, hogy nem egy ágazattal kell egyszerre megküzdenie a kormánynak, hanem sokkal. Ráadásul fennáll annak a veszélye, hogy egymásra találnak az elégedetlenek, összeadódik a hangjuk és az erejük. Az pedig végleg megoldhatatlanná feszíti az eddig is igen feszült helyzetet.

Akkor kellene nagyon az a szép terv, ami mostanáig nem valósult meg. Az alaptörvény-módosítás. Mert ki a fene hibáztathatna azért egy országáért aggódó politikust, hogy véletlenül terroristának néz két matektanárt és három ápolónőt?

Na, ugye.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.