December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Rétvári, szégyelld el magad!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tegnap hallottam, hogy az 1,6% se nem több, se nem kevesebb, mint 24 ezer forint. Hirtelen felindulásomban úgy éreztem, ha ez így van, akkor én nyugdíjas szeretnék lenni. Nem is egy, hanem egyenesen kettő nyugdíjas. Merthogy Magyarországon  a januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban.

Ezt tegnap is és ma is jó hangosan elmondta Rétvári Bence, az emberminisztérium parlamenti államtitkára, de még azt is hozzátette: nem elég, hogy mostmár biztonságban érezhetik magukat az érintettek, de a kormány ezzel az 1,6%-os inflációt követő nyugdíjemeléssel túl is teljesítette a vállalását. Azaz megőrizte a nyugdíjak reálértékét, virágot pedig az öltözőbe várnak.

Mivel sem a sajtótájékoztató mikrofon nem fosott be, sem a köztévé mennyezete nem szakadt rá államtitkár úr keresztény vállaira, midőn az üvöltő propaganda kifele ugrabugrált fogai kerítésén, volna néhány szavam ehhez az újabb dübörgő sikerhez.

Bencike! Azt én értem, hogy az átlagosan évi 24 ezer, havi két ezer, vagy napi 65, 75 forint (a legalább 125 ezer forintos nyugdíjakra érvényes, nem az Andy Vajnáéra) szerinted a fényes jólét paradicsomába katapultálja azt a kábé 2,6 millió nyugdíjast, akinek megadatott, hogy e szép kort Magyarországon érhesse meg. Értem azt is, hogy havi 1 millió fölötti javadalmazással a zsebedben, szerinted a keresztényi hit felülírja a racionalitást meg a zord valóságot is, szépen sorban. De milyen vastag bőr van már azon az álkeresztény pofádon, hogy a napi két-három vizes zsömle árával egyenértékű nyugdíjemelkedést te túlteljesített vállalásként add elő?

De ha már 5 év alatt sikerült is ilyen nagyszerűen túlteljesíteni a 30 éves tervet, akkor miért van az, hogy soha nem esik szó ezeknek a csinosan tálalt adatoknak a másik oldaláról? Hogy például a naccerű emeléssel párhuzamosan sikerült egy év alatt a nyugdíjszerű ellátásban részesülők (főleg rokkantnyugdíjasok) számát majdnem 60 000 fővel, vagyis az 1,6%-os növekedést meghaladó arányban csökkenteni. Jogosan, életszerűen vagy sem, azt hagyjuk. Vagy hogy miközben kétpofára megy az évi 24 ezer forintos melldöngetés, az állami vezetők fizetési plafonja HAVONTA 2 millióról 5 millióra emelkedett. Vagy hogy a nyugdíjasok több mint fele 100 ezer forint alatti nyugdíjból tengődik (ITT meg ITT például néhány viszonylag friss adatot megtalál, aki adatokra és tényekre kíváncsi), tehát még a napi 2-3 vizes zsömle se jön ki a fergeteges emelésből. És hogy még mindig vannak több tízezren olyanok is, akik az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összegéből, azaz 28 500 forintból élnek biztonságban, ahogy azt Rétvári Bence is imájába foglalta.

Tudom, hogy kereszténydemokrata berkekben nem menő a tényekről értelmes vitát folytatni, de már én szégyellem magam azért, hogy ennyire szellemi fogyatékosnak nézitek a választóitokat, Bencike! Ennyi energiával azt is mondhattad volna, hogy közel negyedmillió forintot kapnak a nyugdíjasok, lábjegyzet: 120 havi részletben, 200%-os kormányzati túlteljesítés mellett.

Csak azt remélem, hogy a saját választóid, akik most télvíz idején be vannak szorulva a köztelevízió és a négy fal által körülhatárolt térbe, nem verik agyon a postást, amikor meghozza a havi emelt nyugdíjat. Ami 28 500 után 456 forint, 80 000 után 1280 forint, de az ideálisabb 120 ezer után sem több mint 1920 forint. Havonta.

Belegondolni sem merek abba, hogy nemsokára tele lesznek az utcák, terek, boltok, szupermarketek egzaltált, felelőtlenül pénzt szóró nyugdíjasokkal, akik Rétvári Bencétől tudták meg, hogy mennyire jó nekik. Belegondolni is szörnyű. Ellenben hátha a megnövekedett csirkefarhát- és tescós parizer fogyasztás fellendíti a magyar gazdaságot. Ja, nem.

Valójában csak annyit akartam írni, hogy Rétvári, szégyelld el magad!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.