Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Tőkés László úgy megsértődött, hogy Orbán Viktor lányos zavara adta a másikat

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hiszik vagy sem: a volt püspök úr, Orbán Viktor miniszterelnök régi harcostársa annyira felkapta a vizet, hogy nem volt hajlandó aláírni azt a nyilatkozatot, amely egyebek mellett éppen az általa vehemensen képviselt, az összmagyarság autonómiáját szorgalmazó kitételt is tartalmazza. Pedig mindenki más aláírta, aki számít.

A kínos intermezzónak helyet adó esemény Budapesten, a Várkert Bazárban történt, ahol a határon túli magyarok legmagasabb fórumára, a Magyar Állandó Értekezletre (Máért) került sor december 3-án. Itt sikerült Tőkésnek megformálnia ezúttal a durcás óvodást, aki a nol.hu forrásai szerint megsértődött a szervezőkre, így még a beszédét sem volt hajlandó elmondani.

Ha már ekkora nagy veszteség érte a Kárpát-medencei magyarságot, nem árt tudni mi állt a jelenleg a Fidesz EP-képviselőjeként jegyzett ex-püspök gyermeteg viselkedésének hátterében. Nagy valószínűséggel az, hogy csak Kelemen Hunor, az ősi ellenség RMDSZ elnöke után mondhatta volna el beszédét, amit a hányatott múltra és jelenre való tekintettel, nehéz volt lenyelni az érintettnek. Ezért ahelyett, hogy szónoklatra nyitotta volna a száját, inkább csak annyit mondott: neki azt tanácsolták, spóroljon a szóval, nem jut mindenkire elég idő, így nem fogja megtartani a beszédét. Majd kinyomta a mikrofonját. Sőt, az ülést levezető elnök könyörgése dacára is hajthatatlan maradt.

A legnagyobb fájdalom viszont, hogy mindez Orbán Viktor jelenlétében történt, aki jobb híján kényszeredetten nevetgélte végig a váratlan színjátékot. Többen úgy emlékeznek, Tőkés a szünet után ott is hagyta a rendezvényt. Bármit is gondolunk Orbán Viktorról, az összmagyarság érdekeiről, ez a gesztus simán bunkóság, egy önző, kisstílű kirohanás volt Tőkés László részéről. 

Tőkés nem írta alá (fotó: nol.hu)

Annál is inkább, hogy bár az utóbbi időben Orbán inkább az RMDSZ oldalára állt, a többi erdélyi szervezet (így a Tőkés által képviselt Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács) már nem jut akkora támogatáshoz, mint 2010 után közvetlenül, azért a püspök úr sokat köszönhet a Fidesznek. Tulajdonképpen Orbán Viktor kínálta fel tálcán neki az EP-lista első helyét azért, hogy ne maradjon szegény az út szélén, miután az RMDSZ színeiben már nem kapott lehetőséget, saját pártja(i) pedig labdába sem rúghattak volna a választáson.

Úgy tűnik, Tőkés László régen elfelejtette, mit jelent az, hogy a közösségi érdek felülírja a személyes érdekeket, sérelmeket, kínkeserveket. Nekünk nem fáj, hogy Tőkés aláírása nem szerepel a Máért zárónyilatkozatán, viszont az összmagyarságnak szimbolikusan teljesen jogosan fájhat. Ez a Tőkés László már nem az a Tőkés László, ez van.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.